Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Udvaros Dorottya

2009.03.26

Egy generáció számára ő volt a NŐ. Erős, de sérülékeny, bolondos, de komoly, clown, de közben királynő. Ha kellett, fejen állt, ha kellett, vetkőzött, néha a görög drámák szenvedélyét sűrítette egyetlen filmkockába, máskor habos volt, mint egy torta a Gerbeaud-ban. De miért is beszélek múlt időben? Dorottya ötvenen túl is milliókat hódított meg a táncával a népszerű tévévetélkedőn, közben rengeteg olyan szerepet játszott (játszik), amely alaposan igénybe veszi fizikailag is. Mit mindent tehet meg egy nő ötvenen túl? Lássuk, mi az ő válasza! 

 

Például táncolhat

 

Kép

 

 

 

 

 

 

– Igen, most is járok táncpróbára, mert nem lehet „csak úgy” abbahagyni. Hiszen három hónapon át minden szabad percemet lekötötte a versenytánc (közben kevés alvás, előadások, próbák…), és ha már kaptam egy intenzív kúrát, akkor van értelme a folytatásnak. Tudom-érzem, hogy lesz még „dolgom” a tánccal… Közben azt sem hallgatom el, hogy a próba – annak ellenére, hogy Angyal András zseniális partner és tanár – kínzatás is. Fájt a csípőm, amikor szambáztunk, fájt a derekam és a hátam az angolkeringőtől, egyszer kifordult a bokám, a csacsacsánál pedig sajgott a vállam. Szóval hiába szárnyal a lélek, ha az ízületek elmúltak ötvenévesek… (És nevet, egyre nevet.)

 

– Akkor miért táncoljanak az ötvenesek? – kérdezem, mire Dorottya elkomolyodik.

– Az örömért, a tánc által termelt boldogsághormonokért, a nőiességért, és tudod, még miért? Mert ma olyan kőkeményen hajt-menetel, bizonyít mindenki – rengeteg tehetséges nő is –, hogy közben szép lassan elvész a meleg puhaság, az elfogadás, a lágyság. Hogyan maradhat meg bennünk mindez? Például úgy, hogy táncolunk. Mert a tánc egyszerű: a férfi vezet. Közben tudja, hogy a „külvilág” elsősorban a partnernőjét figyeli… Sikeres üzletasszonyoknak sem árt, ha tánc közben rájönnek: „jé, engem vezetni is lehet…!” És nem leszek kevesebb-butább-jelentéktelenebb attól, ha (időlegesen) a lelkemet is átadom a partneremnek. 

 

Például jól érezheti magát a gyerekével

 

– A fiam huszonhárom éves egyetemista, aki kamaszként is elég jól viselte, hogy „az Udvaros fia” (legfeljebb a bulvárhírektől van rosszul). Ő szemlélődő típus, képes kizárni a külvilágot, ezért remek partner egy kiállítás befogadásához.

 

Eszembe jut a Csók, anyu! című kedvenc filmem.

 

– A forgatáskor Máté még nagyon kicsi volt, és azóta a saját életemben is tapasztaltam, hogy végtelenül nehéz a szülői szerep, még egy ilyen jó fej gyerek mellett is… Én szörnyen lelkiismeret-furdalásos anya vagyok, közben persze mentegetem magam: gyerekszemszögből rettenetes a foglalkozásom. Egy gyereknek nagyon fontos a kiszámíthatóság, a rend biztonsága, de egy színész életében minden van, csak rendszeresség nincs. Én ma délután tudom meg, hogy holnap próbálok-e, vagy sem… No, ehhez hogy igazítod a gyereked életét? Egy kolléganőm mondta huszonhárom évvel ezelőtt: nagyon merész vagy, hogy szülsz… Én viszont úgy gondoltam, hogy hiába vagyok szerelmese a hivatásomnak, gyerek kell! Annyira akartam őt, hogy akár a pályámat is elhagytam volna érte…

 

– Hasonlít rád?

 

– Érzékeny, tépelődő ember, mint én, szintén Oroszlán jegyű. Ha sikere van, kinyílik, ha kudarc éri, bezárkózik, nem mutat semmit a külvilágnak. Édesanyám maximalizmusát még nem látom benne, azt hiszem, hozzám hasonlóan későn érik. Én is sokáig szemlélődtem, lötyörésztem, kerestem a helyemet. Tudom, hogy ő is meg fogja találni a neki való utat, például azt is eldönti majd, hogy akar-e komolyan dobolni, amit én lelkesen pártolok. Az is remek, hogy egyre inkább látja – majdnem felnőttként –, hogy micsoda kincs a nagyapja. Persze édesapámat nem lehet nem szeretni, hiszen ő nyolcvanhárom évesen is olyan nyitott, aktív és életszerető, hogy az csoda. Rendszeresen úszik, szereti a színházat – az alternatív táncszínházat is! –, nemrégiben Kínában volt, ahol én még soha. Persze ami késik, nem múlik…

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Udvaros Dorottya